Fehér kámzsás, borotvált fejű, hosszú szakállú szerzetes lép ki a cellaházból. Napjai nagyrészt imával és elmélkedéssel telnek. Kicsiny kertjében gyógynövényeket termeszt, műhelyében kézműveskedik. Mindezt szó nélkül végzi: némasági fogadalmat tett.

A majki műemlékegyüttes, ahol gondolatban átélhetjük ezt az időutazást, a 18. század közepén létesült, a kamalduli szerzetesrend tagjai alapították. A cellaházakat és a kolostorépületet elválasztó kapun átlépve a látvány egyben felemelő és lehangoló. A kolostorudvar még bizakodásra adhat okot, a kolostor-kastély épülete azonban szomorú látványt nyújt, mihamarabb felújításra szorul. A közelmúltban benyújtott uniós pályázattól remélik, hogy a műemlékegyüttes a nem is olyan távoli jövőben visszanyerheti régi-új külsejét.

Kincset érő emlékeket őrizhetünk meg a felújítással. Évszázados faajtók nyitnak utat az ebédlőterembe, melynek freskói szinte beszélnek hozzánk, az ablakon kitekintve pedig elénk tárul az angolpark szépsége. És ennél is több az, amit Majk még rejteget előlünk. Valóságos kis labirintus lehet a föld alatt, ugyanis a cellaházakat és a templomot alagutak köthették össze a templomtól a kolostorudvarban levő díszkútig, s innen tovább az épület alatt, ki a szabadba. Ám a kút feltárásakor felfedezett alagútrendszer még feltáratlan. Talán majd egyszer. Néhány évtizeddel ezelőtt az egykori templomhajó alatt kriptát találtak. Talán majd egyszer. Kevesen tudják, hogy a kastély közelében premontrei kolostor és templom létesült az Árpád-korban, és ennek a maradványai is fellelhetők még. Jó volna – Ópusztaszer mintájára – az alapjait helyreállítani. Talán majd egyszer…

Bár a titkok izgalmasak és érdeklődésünket keltik fel, mégis nyugalmat áraszt e táj. A malom, a dombon emelkedő kis kápolna, a kolostor-kastély és cellaházai mind belesimulnak a természeti környezetbe. A tavakkal és erdőkkel alkotnak egészet, így együtt kínálnak az idelátogatónak valamiféle időn és téren túli nyugalmat, harmóniát. Ez a nyugalom talán a Szent György-vonalnak is köszönhető. De hogy mi az a Szent György-vonal? Nos, aki kíváncsi erre és a majki műemlékegyüttesre, látogasson el Majkra. Érdemes.

Kereszturi István

Fotók: Hartdégen Ákos

(A cikk a települési újságok szerkesztőinek egyhetes oroszlányi képzésén készült.)


Szerző: mediafalu  2009.07.05. 16:22 1 komment

Címkék: média sajtó képzés oroszlány múosz majk

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafalu.blog.hu/api/trackback/id/tr11228009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kleer 2009.07.07. 08:17:43

Elnézést, nem tudtam, hogy a majki képeket is a hallgatók készítették. Az első kép szuper. Jó ötlet volt a veretes ajtót kulisszának használni, háttérben a templommal. A többi majki kép is jó, de ez viszi a pálmát.
Üdvözlettel
Kleer László
süti beállítások módosítása